Azóta, hogy 2006 decemberében a Kia szlovákiai gyárában megkezdődött az első generációs cee’d gyártása, több mint 1,28 millió példány készült az autóból. A modell most nevének megújuló írásmódjával – cee’d helyett Ceed – teszi még egyértelműbbé, hogy európai közönség számára, európai formatervvel készült. A második generációból 2012 és 2018 között több mint 640 ezer talált gazdára. A harmadik kiadásába lépő új Ceed a várakozások szerint még nagyobb arányban részesül a Kia európai eladásaiból.
Ahogy elődeit, az új modellt is Frankfurtban, a Kia európai formatervező, termékfejlesztő részlegeinél tervezték és fejlesztették. A modellt a szlovákiai Zsolnán működő Kia üzemben gyártják, a Kia Sportage és Kia Venga modellekkel együtt.
„A több mint egy évtizedes múltra visszatekintő Kia Ceed változatlanul meghatározó szerepet játszik a márka stabil európai növekedésében.” – mondta Emilio Herrera, a Kia Motors Europe ügyvezető igazgatója. „Ahogy elődeit, az új modellt is kifejezetten és kizárólag európai vásárlók számára terveztük és fejlesztettük, és a Kia egyre népesebb ügyfélkörétől kapott visszajelzések alapján finomítottuk. 2006 óta több mint 1,3 millió Ceed gépkocsi készült itt, az új modell elődeinek összes, a tulajdonosok által különösen kedvelt jellemzőjét megőrizte.”
„Az új Ceed modern, összetéveszthetetlen formatervet kínál, ami első megjelenése óta jellemző volt a típusra. Az új Ceed fejlett új technológiai megoldásai minden eddiginél magasabb szintű kényelmet, praktikumot és biztonságot nyújtanak. Az új motorok választéka, valamint az európai ízlésre hangolt rugózás és vezethetőség még élvezetesebbé, még magával ragadóbbá teszik az autó vezetését. A Kia egyedülálló, hétéves gyártói garanciája pedig minden egyébnél többet mond el az ügyfeleknek új autójuk minőségéről.”
Az új ötajtós Ceed és a Ceed kombi gyártása májusban megkezdődött, az eladások Európa-szerte 2018 második negyedévében indulnak.